Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Tartalom
Menü
 
FERENCVÁROS
 
Képek
 
Green Eagles
 
Következő mérkőzés(ek)

Szünet

 
Összes . Átlag . . Mai
Indulás: 2006-11-06
 
Hírek
Hírek : FERENCVÁROS - BKV Előre 2-0

FERENCVÁROS - BKV Előre 2-0

A szezon első mérkőzésén nem nyújtott a csapat maradandó játékot, reméljük a következő meccseken jobban játszanak majd.

Egy évvel ezelőtt az első NB II-es meccsünkre készültünk, remélve, hogy az első és az utolsó évünket töltjük a másodosztályban. Sajnos egy év elteltével ismét az NB II-ben rajtoltunk hazai pályán. A találkozón néhány percet leszámítva nem történt szerevezett szurkolás, később ebből kerekedett egy kisebb összetűzés.(Miszerint többen ki akarták nyilvánítani véleményüket az MLSZ és a vezetőség ellen – jogosan – az elmúlt tevékenységük miatt)  Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, de csak átlövésekkel ,,veszélyeztettünk”. A második játékrész is hasonlóan telt, de már voltak nagyobb lehetőségeink. A találkozó végén Lipcsei szerzett vezetést majd Ndjodo megduplázta az előnyünket, ez azt jelentette, hogy győzelemmel kezdtük meg a szezont, várjuk a jobb folytatást.

 

Ferencvárosi TC – BKV Előre 2-0

NB2-keleti csoport 1. forduló

Üllői út 8000 néző

Játékvezető: Bognár Tamás (Erős, Huszár)

 

Ferencváros

Zarzycki- Nagy S.,Dragóner, Mátyus, Nagy J.- Deme, Lazics, Lipcsei, Zsivoczky- Hortváth, Ndjodo

Edző: Csank János

 

BKV előre

Stefán- Varga A., Benke, Molnár A., Nemecsek- Hégli, Béress, Szabados T., Mohácsik, Sidó, Szőke J.

Edző: Rácz László

 

Gólszerző: Lipcsei (90. p.), Ndjodo (93. p.)

 

Csere: Vincze 46.(p), Bartha 59.(p), Fitos 79.(p) ill. Busa 64.(p), Pál 71.(p), Murinai 80.(p)

 

Sárga lap: Nagy S. 76.(p), Mátyus 86.(p), Dragóner 89.(p) ill. Varga A. 28.(p), Mohácsik 54.(p)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
További Linkek
 
Tartalom

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!