Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Tartalom
Menü
 
FERENCVÁROS
 
Képek
 
Green Eagles
 
Következő mérkőzés(ek)

Szünet

 
Összes . Átlag . . Mai
Indulás: 2006-11-06
 
Hírek
Hírek : Kazincbarcika – FERENCVÁROS 2-2

Kazincbarcika – FERENCVÁROS 2-2

Megismétlődőt a tavalyi eredmény.

A szezon első idegenbeli meccsén Kazincbarcikára látogattunk. A találkozóra a 12:05-ös vonattal indultunk, majd a bő három órás út után buszokkal vittek a pályához. Megérkezésünkkor mintegy két óránk volt a meccs kezdetéig, így a pálya melletti kocsmába mulattuk az időt. Eközben közölték GM-esekkel, hogy nem mehetnek be a stadionba (később pontosították, hogy bemehetnek, csak nem lehet szidni Kistelekit) de ezt akkor még nem tudtuk. A találkozó előtt úgy határoztak, hogy kint maradnak. Mi a mérkőzés előtt 15 percel bementünk a stadionba és a körülöttünk lévőkkel megbeszéltük, hogy a meccsen említsük meg Kisteleki nevét, ez meg is történt. Többször elhangzott 1-2 rigmus, amit többen nyomtak, de később sokaknak enyhült a lelkesedése. Pár perccel később megjelent Hypós és 1-2 haverja, ezután már csak 1-2 gyengére sikerült csapatot bíztató dal hangzott el. Pár percel később Lipcsei szép szabadrúgásából megszereztük a vezetést. A félidő vége előtt 10 percel úgy láttuk helyesnek, ha kijövünk a stadionból és csatlakozunk a csoportokhoz. Az összecsapás vége 2-2 lett, ami után visszavittek a vonatállomásra, ahol egy órát kellett várni a vonatra. Az állomástól nem mesze megosztottuk a rendőri erőket egy kis mókázással, ezután már lassan indult a vonat Füzesabonyba, ahol kis várakozás után elindultunk Egerbe, ahol az éjszakát töltöttük, mivel nem ment vonat Pestre. Megérkezésünkkor együtt elindultunk ,,várost nézni” és miután sokan bevásároltak az este nagy részét egy diszkóban töltöttük. A helység többször zenget a Fradistáktól. A mókázások után elindultunk az állomásra, ahonnan visszamentünk Füzesabonyba onnan meg Pestre. A haza út már nyugodtan telt és 6 óra fele beértünk a Keletibe.

 

Kazincbarcika-Ferencvárosi TC 2-2 (0-1)

NB II Keleti csoport 2. forduló

Kazincbarcika, 5000 néző

Vezette: Solymosi (Lémon, Takács)

 

Kazincbarcika

Botló  – Hanász, Bányai, Nagy T., Kovács R.– Engi, Romhányi, Elek Á., Kovács P. – Stevica, Binder

Edző: Kócsi József, Sándor Zoltán

 

Ferencváros

Zarzycki – Rédei Dragóner, Mátyus, Nagy J. – Zsivoczky, Lazic, Lipcsei, Deme – Horváth P., Ndjodo

Edző: Csank János

 

Gólszerzők: Elek (58.), Deák (68.) ill. Lipcsei (22.), Horváth P. (65.)

 

Csere: Kerekes (45. p.), Deák J. (66. p.), Dávid (80. p.) ill. Nagy S. (45. p.), Vincze (53. p.), Fitos (89. p.),

 

Sárga lap: Nagy S. (74.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
További Linkek
 
Tartalom

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!