Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Green Eagles Ferencváros Szurkolói Oldal
Tartalom
Menü
 
FERENCVÁROS
 
Képek
 
Green Eagles
 
Következő mérkőzés(ek)

Szünet

 
Összes . Átlag . . Mai
Indulás: 2006-11-06
 
Hírek
Hírek : FERENCVÁROS - Tuzsér 2-0

FERENCVÁROS - Tuzsér 2-0

Hosszú idő után ismét a Szentélybe ünnepeltük a csapat győzelmét.

Ebben a szezonban először szurkolhattunk a helyünkön. Ez a találkozó a Tuzsér elleni meccs volt, amit 18:00 órakor rendeztek meg, de a kezdés előtt egy órával együtt vonultunk be a Szentélybe. A mérkőzés elején zászlók és sálak emelkedtek a magasba, majd hangos szurkolással kezdtük az összecsapást. Az első félidőben elég sok helyzetet alakítottunk ki, amiből csak egyet sikerült értékesíteni, a csapat javára lehet írni, hogy ezután is támadásban maradtunk. A második játékrészben is mi irányítottuk a játékot, de már nem volt annyi lehetőségünk, mint eddig. A találkozó végén Dragóner biztosította be a győzelmet. Összességében megérdemelten nyertük meg a meccset, amin annak ellenére, hogy nem teltek meg a kapu mögötti szektorok remek volt a hangulat. Szerdán ismét hazai pályán játszunk, a Kaposvár ellen.

 

Ferencvárosi TC – Tuzsér 2-0 (1-0)

NB 2 Keleti Csoport 11. Forduló

Üllői út 3000 néző

Játékvezető: Király (Huszár, Kovács)

 

Ferencváros

Zarzycki - Fitos, Dragóner, Mátyus, Vasas - Brettschneider, Lazic - Zsivoczky,

Lipcsei, Kulcsár – Ndjodo

 

Tuzsér

Nagy - Baka, Mező, Dancs, Ur - Milka, Sikorszki, Göncz, Iván  - Simon, Fekete

 

Gólszerzők: Ndjodo (13.p.), Dragóner (83.p.)

 

Csere: Deme (58.p.), Nagy (73.p.), Horváth (89.p.) ill. Minyin (65.p.), Gergely (79.p.), Ondó (84.p.)

 

Sárgalap: Milka (16.p.), Simon (33.p.), Ur (68.p.), Dancs (84.p.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
További Linkek
 
Tartalom

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!